Inlay, onlay

A kompozit fogfelépítés előnyei:

jóval kevesebb ép foganyag veszteség

jobb esztétikai eredmény

pontosabb széli záródás – különösen a fogközi területeken

egy ülésben kb. egy óra alatt elkészül.

 

Összeállítottunk egy ismertetőt arról, hogy régen miért is volt jó választás az inlay, ma pedig miért nem érdemes már általában foglalkozni vele.

 

Régen, mikor még az amalgám tömés volt a legjobb kompromisszum, mikor fogat kellett tömni, akkor a nagy kiterjedésű üregeket nem lehetett szépen és biztonságosan megtömni. Kézenfekvő volt tehát, hogy az üreget egy előre elkészített „töméssel” tömjék be, ami már megkötött kemény állapotban kerül a fogba beragasztásra. Így alakultak ki az inlayek. 

Óriási hátrányuk, hogy olyan üreget kell a fogba alakítani az elkészítésükhöz, aminek az alja a legkeskenyebb és a teteje a legszélesebb. Mindezt azért, hogy a fogon kívül elkészített tömést utólag hézagmentesen lehessen a helyére illeszteni.

Sajnos ez azzal jár, hogy jóval nagyobb üreget kell a fogba fúrni, mint amit az eredeti szuvasság mérete indokolna. Sok ép és egészséges foganyagot kell elfúrni a fogból csak az utólagos behelyezhetőség érdekében..

Ráadásul az utólagos beragasztásnál a fogközi területeken a kifolyó ragasztó nem teljesen ellenőrzött körülményeket teremt, ami utólagos fogágy gyulladást és szuvasodást okozhat.

 

Mára már a fényre kötő kompozit tömőanyagok odáig fejlődtek, hogy egy csap köré rétegezve egy teljesen hiányzó fogkoronát is fél óra alatt ki lehet belőlük építeni. Ma már nem csak egy színből kell fogat építenünk, hanem áttetszőség szerint belülről kifelé haladva a legkevésbé áttetszőtől az üvegszerűen transzparensig, a sárgásabb fognyaki résztől a fehér éli területekig bármit meg lehet mintázni és festeni. Ma már  a nano töltésű kompozitok mind kopásállóság és keménység, valamint polírozhatóság szempontjából a saját, igazi fogakhoz hasonlóan viselkednek.

A fényre kötő kompozit tömés készítése során a fogközi területeken  szemkontroll mellett biztonságosan lehet a fogágy számára is kedvező sima felszínt létrehozni -elkerülve a kifolyó ragasztó által okozott bizonytalanságot.

 

Ma már nehezen lehet alapos okot találni inlay-onlay készítésére.

 

Ráadásul a fehér inlayek jelentős része Gradia inlay, ami egy fogtechnikában használatos fényre kötő kompozit „tömőanyag” (Amelynek egyébként van rendelőben használatos tömőanyag változata is). Tehát ilyenkor is kompozit fogfelépítést kap a páciens, csak éppen egy inlay üreg alakítás minden hátrányával, és az utólagos beragasztás gyengébb kötőerejével. 

Az inlayek ragasztását pedig legtöbbször folyékony kompozit ragasztóval végzik, tehát még egy kerámia, vagy zirkónium inlay esetében is általában folyékony kompozit fedi a fog lecsiszolt felszíneit- végeredményben kompozit tömés van a fogban, aminek a tetejére egy szépen formált kerámia darab van ragasztva.